Bizonyítékra leltek a kutatók
A tudás velünk születik?
A lausanne-i egyetem (EPFL) kutatói, akik az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukban azt állítják, hogy az idegsejtek az ember korábbi tapasztalataitól független kapcsolatokba is kerülhetnek egymással, azt állítják: bebizonyosodott, hogy létezik "velünk született tudás".
2011.07.18 08:18MTIMár régen ismeretes, hogy az idegi kapcsolatokat a tapasztalat hozza létre, majd erősíti meg - ezt a jelenséget "szinaptikus képlékenységnek" nevezzük. Például ilyen módon őrződnek meg agyunkban az emlékképek. Azonban lausanne-i egyetem folyó Blue Brain Project elnevezésű tanulmányában részt vevő szakemberek szerint ez csak része az igazságnak.
A Henry Markram vezetésével működő munkacsoport képes volt annak bizonyítására, hogy a neokortex (a homloklebeny legfejlettebb része) bizonyos idegsejtcsoportjai kapcsolatokat építenek ki egymással egy megváltoztathatatlan és viszonylag egyszerű szabályrendszer által vezérelve.
A nagyjából ötven sejtből álló sejtnyalábokat a kutatók építőkövekként értelmezik, amelyek veleszületett, alaptudást hordoznak magukban - például a fizikai világ bizonyos egyszerű jelenségeiről. A szerzett tudás - mint a memória - ezeket az "alaptudással" rendelkező építőköveket kapcsolják össze magasabb szinten.
"Ez megmagyarázhatja, miért rendelkezünk mindannyian hasonló észleletekkel a fizikai világról, míg emlékezetünk saját tapasztalatainkon alapul" - magyarázta Markram.
A mikrokapcsolódásokat szabályozó mechanizmus lélegzetelállítóan egyszerű. Alapjában amikor két neuron kapcsolódik ugyanahhoz a közeli idegsejthez, az átlagosnál nagyobb lesz annak a valószínűsége, hogy egymással is kapcsolatot teremtenek. A kutatók ennek alapján statisztikai modellt dolgoztak ki.
Különböző patkányokból származó idegsejteken figyelték meg a neuronok kapcsolódását, amelyek mind igen hasonlóak voltak. Ha azonban az idegi "áramkörök" az állat egyedi tapasztalása nyomán alakultak ki, akkor azok feltűnően különböztek más állatokból vett mintáktól.
"Mióta John Locke négyszáz évvel ezelőtt azt kutatta, hogy miként tanul és emlékezik az emberi elme, akkor az a prekoncepció vezette, hogy mindannyian +tiszta lapként+ kezdjük az életünket, aztán az agyunkat a folyamatos tapasztalat alakítja. Az a gondolat azonban, hogy az emlékezet a tudás legókockáiból építkezik, a kutatás előtt egészen új ajtókat nyit meg" - magyarázta Markram.
A jelenlegi technológia segítségével módosíthatjuk a "tabula rasa" elméletet, vitathatjuk, hogy az agyunk "üres tábla" a születésünkkor. Ez az elmélet mindeddig átitatta a tudományt évszázadokon át. Továbbra sem vonhatjuk kétségbe a tanulás szerepét - hagyományos értelemben. Ismerőseinket felismerni, egy nyelvet elsajátítani, olvasni, írni csak egyéni tapasztalatszerzéssel vagyunk képesek. De az EPFL vizsgálata arra világít rá, hogy bizonyos alapinformáció és -tudás a génjeinkbe van írva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


