Központosítás és államosítás
MSZP: egy újabb illúzió végét jelenti a megyékről szóló terv
Az MSZP szerint a megyéket érintő tervek egy újabb illúzió végét jelentik, a megyei önkormányzatok legyengítését, központosítást és államosítást.
2011.07.19 17:11MTIA szocialista Kolber István így értékelte a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) keddi tájékoztatását a tervezett változtatásokról, amelyek szerint a megyei önkormányzatok átszervezése nyomán az állam - a kormányhivatalokon keresztül magához vonná a közigazgatási feladatokat, ám a területfejlesztési döntéseket helyben hoznák meg.
Az átalakuló önkormányzati rendszer nem jelenti sem a megyék kiüresedését, sem a feladatok elvonását - mondta Szűcs Lajos MÖOSZ-elnök.
Kolber István MSZP-s országgyűlési képviselő erre reagálva az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, a Fidesz a megyék profiltisztításáról, újjáépítéséről beszél, de ez nem más, mint a megyei önkormányzatok legyengítése.
"A megyék alkonya következik" - írta a politikus, aki szerint az elképzelések ütköznek a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájával is. A szocialisták ellenzik, hogy a szociális és kulturális intézményeket, a szakképzést a megyei kormányhivatalok vegyék át - közölte az ellenzéki párt szakpolitikusa.
A területfejlesztési teendők ellátását Kolber István elképzelhetőnek tartja a megyéknél, kivéve az európai uniós támogatások menedzselését, ahol szerinte "kihagyhatatlan a régiós szemlélet".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


