Tavasszal járulhatnak az urnákhoz a voksolók
Szocialista jelölt nyerné a francia elnökválasztást
Egy vasárnap közzétett felmérés adataiból kiderül: az ellenzéki Szocialista Párt (PS) jelöltje legyőzné a hivatalban lévő államfőt a jövő tavasszal esedékes franciaországi elnökválasztáson.
2011.07.10 13:09MTIA Yahoo megbízásából az LH2 intézet által készített közvélemény-kutatás eredménye azt mutatja, hogy a PS vereséget mérhetne Nicolas Sarkozyre, függetlenül attól, hogy Martin Aubryt vagy Francois Hollande-ot indítja a versenyben.
Ségolene Royal (a párt 2007. évi államfőjelöltje) viszont nem jutna be az elnökválasztás második fordulójába, amelyben az első kör két, legtöbb szavazatot szerző jelöltje méri össze erejét.
Az LH2 adatai szerint az első fordulóban Hollande a szavazatok 29 százalékát kapná, míg Aubry 26 százalékot gyűjtene be. Mind a ketten megelőznék Sarkozyt, akire a választók 21, illetve 21,5 százaléka adná a voksát. A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) jelöltje, Marine Le Pen a fenti konstellációk szerint jócskán leszakadva (13, illetve 15 százalékkal) végezne a harmadik helyen, vagyis nem jutna be a második fordulóba.
Amennyiben viszont a PS Ségolene Royalt indítaná jelöltként, úgy az első fordulót Sarkozy (23%) nyerné Le Pen (15%) előtt, míg a szocialisták embere 13,5 százalékkal csak a harmadik helyen végezne, tehát kiesne a versenyből.
Az elnökválasztás kimenetelét eldöntő második fordulóban az LH2 felmérése szerint minden esetben szocialista siker születne. Hollande 60, Aubry pedig 58 százalékot kapna, és így legyőzné Sarkozyt.
A felmérésbe bevont franciák 63 százaléka nemmel (35 százalék pedig igennel) válaszolt arra a kérdésre, szívesen látnák-e Dominique Strauss-Kahn visszatérését a politikába, amennyiben tisztázná magát a nemi erőszak vádja alól.
Kapcsolódó írások:
- Labdarúgás: francia légióst szerződtetett a Debrecen
- Elfogták a San Franciscó-i Picasso-tolvajt
- A francia újságírónő csak azért is bíróság elé citálja DSK-t
- Már a franciák sem szeretik a szexbotrányba keveredett DSK-t
- Meghalt az első kóli baktériumtól fertőzött beteg Franciaországban
- Picasso halott sofőrje után nyomoz a francia ügyészség
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


