Változik a vizsgaszabályzat kormányrendelete
Katonai alapismeretekkel módosul az érettségi
Katonai alapismeretek tárgyból is lehetne emelt szinten érettségi vizsgát tenni, első alkalommal a 2012/2013-as tanév május-júniusi vizsgaidőszakában - többek között ezt tartalmazza az érettségi vizsgaszabályzatról szóló kormányrendelet tervezett módosítása.
2011.07.16 16:06MTIA kormany.hu oldalon közzétett tervezet szerint - amelyet július 29-ig lehet véleményezni - a katonai alapismeretek választható közismereti vizsgatárgy a felvételi eljárás során figyelembe vehető, így ebből a tárgyból emelt szinten is biztosítani kell az érettségi vizsgáztatás lehetőségét. Erre első alkalommal a 2012/2013-as tanév tavasz érettségi időszakában nyílna a diákoknak lehetőségük.
A jelenleg egyeztetés alatt álló rendelet tervezett módosításának másik célja, hogy a következő érettségi vizsgaidőszaktól kezdve a tantárgyi bizottság működéséhez szükséges tárgyi feltételeket az érettségi vizsga helyszíneként kijelölt intézmény térítésmentesen biztosítsa a kormányhivatal részére.
A felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló kormányrendelet is változna, eszerint azt a hallgatót, aki külön törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik, vagy a magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás és tartózkodás céljából kiállított engedéllyel (EU kék kártyával) rendelkező "harmadik országbeli" állampolgár, a fizetendő díjak és a kapott támogatások tekintetében azonos jogok illetik meg, illetve azonos kötelezettségek terhelik, mint a felsőoktatásban részt vevő magyar állampolgárságú hallgatót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


