Anti-abortusz kampányt közös költségvetésből?
Semjén megköszönte a cseheknek az élet védelme melletti kiállást
A kormányzó párt közölte: levélben köszönte meg Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a cseh kereszténydemokraták támogató kiállását a magyar életvédő plakátkampány mellett.
2011.07.07 07:09MTIA kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerint az uniónak a közös költségvetéséből kellene ilyen programokat finanszíroznia a jövőben.
Pavel Svoboda, a cseh kereszténydemokrata párt (KDU-CSL) alelnöke a közelmúltban botrányosnak nevezte Viviane Redingnek, az EU igazságügyi biztosának a magyarországi anti-abortusz kampány kapcsán tett nyilatkozatát.
Vivien Reding június elején az új magyar alkotmányról folytatott vitában mondta azt, hogy nincs összhangban az Európai Unió Progress Programjának szabályaival az abból anyagilag támogatott magyarországi abortuszellenes kampány. Az egyik EP-képviselő kérdésére válaszolva Reding elmondta: az EU felszólította Magyarországot, hogy állítsa le a kampányt, és vonják be az összes elkészített posztert, és kilátásába helyezte, hogy visszakövetelik az EU Progress Programjából megítélt támogatási összeget.
A cseh kereszténydemokrata politikus úgy fogalmazott: a KDU-CSL szerint ilyen intézkedés nem fogadható el. A párt elnöksége június végén Reding európai parlamentbéli kérdőre vonására szólította fel az Európai Néppárt és az Európai Bizottság vezetőit. "
A nyilatkozat arról, hogy nem a finanszírozható olyan a kampány, amelynek célja, hogy csökkentse abortuszok számát, mert ellentétes az Európai Unió értékeivel, az botrányos. Az élet kezdetektől való védelme, éppen ellenkezőleg, úgy gondolom, az európaiság egyik pillére. Olyan helyzetben, amikor Európa haldoklik, a Bizottság álláspontja szintén ellentétes a józan ésszel" - mondta Pavel Svoboda, a KDU-CSL alelnöke.
Levelében Semjén Zsolt kifejtette, hogy csak úgy szolgálhatjuk kontinensünk érdekeit, ha védjük a megfogant életet, akinek joga van a születésre és felnövekedésének biztonságára.
Pálffy István (KDNP) frakciószóvivője üdvözölve a cseh kereszténydemokraták támogató kiállását éles kritikát fogalmazott meg Vivien Reding nyilatkozatával szemben. Mint kiemelte: az uniónak a közös költségvetéséből kellene biztosítania forrásokat - akár egy elkülönített alapként - ilyen kampányokra, és a magzati életet védő programokra.
Hozzátette: a magyarországi kampány a magzati élet védelmének szellemét képviselte, megfelelő módon, előremutató volt és arról az Európai Unió példát vehet.
Mint ironikusan megjegyezte: meg kell köszönniük a biztosnak, hogy felhívta az ügyre figyelmet, s így a nem túl magas pénzügyi forrásból megvalósított kampány elérhette célját.
Pálffy István kitért arra is, az nem tisztázott, hogy a Progress Program valóban kiterjeszthető-e egy ilyen kampányra, ezt ugyanakkor technikai kérdésnek nevezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


