Ellenzik az örökbe adás népszerűsítését
Az MSZP helyteleníti a kormány abortuszpolitikáját
Az MSZP helytelennek tartja a kormány népességfogyásra adott reakcióit, köztük azt a kezdeményezést, amely az örökbeadást népszerűsíti a nem kívánt terhesség megszakítása helyett.
2011.05.12 16:51MTIKormos Kata, a szocialista párt szóvivője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón hajmeresztőnek nevezte a kabinet abortusz helyett örökbeadást tanácsoló kampányát. Mint mondta, a gyermekvállalás két ember legintimebb kérdése, a szülés pedig a nők számára hatalmas örömmel, de egyúttal számos fizikai változással és veszéllyel járó feladat. Az MSZP szóvivője azt kérdezte a kormánytól, hogy valóban egy béranyasági rendszert kívánnak-e bevezetni, arra bíztatva a nőket, hogy az "intézetekbe szüljék gyermekeiket".
Kiemelte: az abortuszok száma az elmúlt húsz évben felére csökkent, a nem kívánt terhességek számának visszaszorítása ezen tapasztalatok alapján leginkább a megelőzéssel - például a fogamzásgátló tabletták árának mérséklésével -, illetve a fiatalok felvilágosításával érhető el. A szocialista párt szóvivője megjegyezte, utóbbi hatékonysága szempontjából sem tartják elfogadhatónak a tankötelezettség 16 éves korra csökkentését.
Az MSZP emellett úgy gondolja, a kormány hasonló akciói a gyermekvállalási kedvre sincsenek ösztönző hatással, annak növelése ugyanis leginkább a gazdasági élet stabilizálásával, valamint kiszámítható szociális politikával érhető el - fűzte hozzá Kormos Kata.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


