A Freedom House aggódik
Az MSZP szerint nincs összeesküvés, a kormány szabadságjogokat nyirbál
Az MSZP szerint a kormány ahelyett, hogy hallgatna a magyarországi szabadságjogok látványos és drasztikus megnyirbálására figyelmeztető nemzetközi szervezetekre, összeesküvéssel vádolja azokat.
2011.06.29 14:35MTILendvai Ildikó, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának szocialista tagja közleményében azt írja: az ENSZ, az Európa Tanács, az Európai Parlament és az EBESZ után legutóbb a Freedom House (FH) nevű nemzetközi jogvédő szervezet is aggasztónak ítélte a szabadságjogok magyarországi alakulását.
Az ellenzéki képviselő szerint az FH legújabb jelentésben négy kategóriában, különösen a demokratikus kormányzás terén állapítottak meg komoly, a "magyarországi demokrácia fejlődésében 1989 óta a legjelentősebb" visszaesést, amivel Magyarország a "még elfogadható állapotú demokráciák közül a legutolsó helyre" szorult vissza.
"Az ébresztőóra ennél hangosabban már nem is szólhatna, de a kormány még mindig nem ébred" - fogalmaz Lendvai Ildikó, aki szerint a kabinet reakciójában azt ismételgeti, hogy rajtuk kívül mindenki téved, ők mennek jó irányba, "csak valahogy mindenki szembejön".
"A jelentést, ahogy ezt már az európai állásfoglalásokkal és az ENSZ-megbízott álláspontjával is tették, tendenciózusnak, egy Magyarország ellen "szisztematikusan felépített szempontrendszer eredményének, vagyis egy világméretű összeesküvés részének tekintik, amelyben lassan az egész világ részt vesz" - fejti ki.
Lendvai Ildikó közleményében azt javasolja a kormánynak, ha "gondja van a hazánkba érkező magas rangú vendég: Hillary Clinton szórakoztatásával, említsék meg neki összeesküvés-elméletüket (...), bizonyára jól fog mulatni".
Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár kedden azt mondta, a Freedom House (FH) hétfőn közzétett jelentése figyelmen kívül hagyja az Európai Bizottság megállapításait a magyar médiatörvényről, és ellentmond a jogvédő szervezet saját, májusi sajtószabadság-jelentése Magyarországról szóló állításának is.
A FH-jelentés abból a szempontból meglepő, hogy ellentmond a szervezet saját, májusi, sajtószabadságról szóló jelentésének, amelyben "egyértelműen le van írva, hogy Magyarországon a sajtó szabad" - húzta alá az államtitkár, kiemelve, hogy Magyarországon a sajtó teljes mértékben szabad, semmi ok a megfogalmazott aggodalmakra.
Magyarországon az általa vizsgált hét kategória közül négyben állapított meg visszalépést a közép- és kelet-európai országok, valamint a volt Szovjetunió tagállamai demokratikus fejlődésének tavalyi fejleményeit értékelő, Nations in Transit 2011 című, hétfőn közzétett éves jelentésében a Freedom House. A washingtoni központú, független nemzetközi jogvédő szervezet jelentése egyebek mellett azt állapította meg, hogy az EU-tagország Magyarországon a demokratikus
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06