Felszámolási eljárás felszámolási eljárás hátán
Fogynak az autógyártók: rombol a második hullám
A gépjármű-forgalmazók után az autóipart is elérte a válság második hulláma: idén az első félévben csaknem annyi autóipari beszállító ellen indítottak felszámolási eljárást, mint tavaly egész évben.
2010.08.24 10:40ma.huJanuár–júniusban jelentősen csökkent az ágazatban foglalkoztatottak száma is. Az autógyártókra, illetve az ágazat beszállítóira nehezedő fokozódó nyomás immár számokban is jelentkezik. Tavaly összesen 9 céget számoltak fel ebben az ágazatban, 2010 első felében pedig már 7-nél tartunk – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató statisztikájából.
„Annak ellenére sem javul az ágazat helyzete, hogy másfél-két éve már lezajlott egy nagyon jelentős tisztulási folyamat” – kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
Hasonló az arány a végelszámolt vállalkozásoknál: tavaly egész évben 7 céget szüntetett meg saját tulajdonosa, idén június végéig pedig már 5-öt. A kis számok ellenére nagy termelő erejű ágazatról van szó, amelynek 2008-as összes árbevétele 3500 milliárd forint volt.
Az ágazatban foglalkoztatottak összlétszáma stabilizálódott: az elmúlt 12 hónapban mindig 50 ezer ember körül mozgott. A nagy visszaesés 2009 januárja és júniusa között következett be, amikor 15,3 százalékkal csökkent az ágazatban dolgozók száma.
Visszaesett a cégalapítási kedv is, hiszen mindössze 10 új vállalkozás alakult az első félévben, míg 2009 első félévében 12 (az éves szám 25 volt). Korábbi eljárások nyomán is kevés vállalkozást, mindössze 3-at töröltek.
Az első nagy megszűnési hullám inkább 2008-ra volt tehető, hiszen a tavalyi első félévben a korábbi felszámolások és végelszámolások 10 törlést eredményeztek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


