Jön a hibrid GLK
Genfben debütál a hibrid Mercedes GLK
A Mercedes új kompakt szabadidő-autója természetesen Genfben mutatkozik be - már amennyire. A zöld trendeknek megfelelően ugyanis egy környezetkbarát tanulmányt láthatnak először az érdeklődők - dízel-elektromos hajtáslánccal.
2008.03.03 14:30ma.hu
A Genfben kiállítandó tanulmánykocsi tiszta dízel-elektromos hajtáslánccal érkezik: 2,2 literes turbódízel motor és egy lendkerékre épült 160 Nm nyomatékú villanymotor felel majd a hajtásáért. Állandó sebességnél a dízel dolgozik, a villanymotor csak az akkukat tölti - induláskor és gyorsításnál besegít a dízelnek, plusz motorként növelve a teljesítményt.
Az összteljesítmény a gyár szerint így 224 lóerő, a maximális nyomaték pedig 560 Nm - ez ahhoz elegendő, hogy a kocsi 7,3 másodperc alatt érje el a 100 km/h-s sebességet, és legfeljebb 215 kilométerrel tudjon repeszteni. És még így is megáll a fogyasztás 5,9 liternél, károsanyag-kibocsátása pedig megfelel az Euro6-os szabvány előírásainak is.

Olyan szép, mint egy mesében - így fájó szívvel kell arra gondolnunk, hogy a várható vételár sem teljesen evilági lesz majd - már ha egyáltalán kapható lesz ez a változat. Kérdés, mire aktuálissá válik, gyártásra érett lesz-e a Mercedes hibrid lánca, vagy eleinte csak hagyományos motorral lesz kapható utóbbi változat tűnik valószínűbbnek, azt mondják a hozzáértők...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


