Begurult a válságba
Veszteséges volt a Daimler tavaly, nem fizet osztalékot
Tizennégy év óta először fordul elő, hogy nem fizet osztalékot a Daimler német járműipari csoport, akkora lett a vesztesége tavaly a válság miatt.
2010.02.18 12:20MTIA BMW után a világ második legnagyobb luxusautó-gyártója 2,644 milliárd euró (718 milliárd forint) adózás utáni veszteséget jelentett csütörtökön 2009-ről.
Egy évvel korábban még 1,414 milliárd euró nyereséget ért el a Kecskeméten 800 millió eurós beruházást végző társaság. Az egy részvényre jutó veszteség 2,63 euró. A bevétel éves szinten 20 százalékkal 78,9 milliárd euróra csökkent.
A társaság 2009-ben összesen 1,6 millió járművet értékesített, félmillióval kevesebbet a 2008-ban eladott 2,1 milliónál. A prémium kategóriás gépkocsikat és egyéb járműveket gyártó társaság a nehéz körülmények ellenére 6,6 milliárd euró értékben hajtott végre beruházásokat tavaly, főként a kutatás-fejlesztés és a gyártás területén. A csoport vezetése most azt ígéri, hogy az idén megcélozzák a 2,3 milliárd eurós üzemi eredményt, miután tavaly az üzemi mérlegben 1,5 milliárd eurós hiány keletkezett. Az eladásokat is fel akarják tornázni, mert arra számítanak, hogy világszerte 3-4 százalékkal bővül a személyautók kereslete, és mérsékelt növekedést várnak a teherautó piacon is.
A bevétel már növekedésnek indul az idén, de a cég vezetése szerint valószínűleg nem fogja még elérni a 2008. évi 98,5 milliárd eurót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


