Az egyetlen növekvő piac Kína volt
Szenved a Daimler és a BMW, az Audinak viszonylag jól megy
Egyelőre nem látszanak valóra válni a német Daimler autógyárnak a gépjárműpiac fellendüléséhez fűzött reményei, a cég eladásai világszerte csökkentek júliusban tavaly júliushoz képest.
2009.08.09 12:04MTIA Daimler pénteken közzétett beszámolója szerint a Mercedes, az AMG, a smart és a Maybach márkákból összesen 93.900 darabot értékesítettek világszerte, ami 11 százalékkal kevesebb, mint egy éve. Ezen belül az alapmárka, a Mercedes-Benz eladásai 10 százalékkal, 83.500 darabra csökkentek. Az egyetlen növekvő piac Kína volt, ahol az eladások ugrásszerűen, 34,9 százalékkal emelkedtek. Fájdalmas volt azonban a hanyatlás a japán és az amerikai piacon, itt 28,6, illetve 24,2 százalékkal estek az eladások.
Dieter Zetsche, a Daimler első embere múlt héten még óvatos optimizmussal nyilatkozott, azt mondta, hogy "trendforduló jelei mutatkoznak". A júliusi eredmények egyelőre rácáfoltak az igazgató szavaira, mert az értékesítés csökkenésének üteme az év hetedik hónapjában csaknem megkétszereződött júniushoz képest, 6,7 százalékról 11 százalékra emelkedett.
A Mini, a Rolls-Royce és a BMW márkákból a BMW világszerte 110 ezer darabot adott el, 12,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Elsősorban maga az alapmárka, a BMW szenvedte meg a recessziót, az eladások júliusban 15 százalékkal 90 ezerre darabra csökkentek. Jól szerepelt viszont az Audi, elsősorban a kínai piac robusztus keresletének köszönhetően a Volkswagen leányvállalat szembe tudott menni az iparági trenddel, és júliusban 2,1 százalékkal több, 85 ezer gépkocsit értékesített.
Kínában 40 százalékkal 13.400-ra szöktek fel az eladások a múlt év júliusához képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


