Nem viszik
A Saab továbbra is bízik egy vásárló jelentkezésében
A Saab bízik benne, hogy sikerül vevőt találnia a vállalat egészére, azt követően, hogy a kínai BAIC a hírek szerint megállapodott a General Motors (GM) konszernnel a svéd vállalat egyes aktíváinak megvásárlásáról.
2009.12.13 16:31MTIA Wall Street Journal internetes száma arról adott hírt, hogy a kínai Beijing Automotive Industry Holding Co. (BAIC) elvi megállapodást kötött bizonyos Saab aktívák megvásárlásáról. Az üzlethez közelálló körökre hivatkozva a lap arról számolt be, hogy a szerződés a Saab 9-3 és 9-5 modelljeinek gyártásához szükséges berendezésekre és szellemi tulajdonra vonatkozik.
A Saab, egyike a legismertebb svéd márkáknak, azóta várja megmentőjét, amióta anyavállalata a GM november végén bejelentette, hogy felszámolja, ha december végéig nem jelentkezik rá vevő. A holland Spyker Cars NV sportkocsi gyártó vállalat a hírek szerint még tárgyalásokban van a Saab megvásárlására.
Ügyvezető igazgatója Victor Muller a Reuters hírügynökségnek kijelentette, hogy a BAIC vásárlását a holland vállalat szempontjából jó hírnek tekinti, mivel az szerinte a korábbi Saab modellek gyártásához szükséges berendezéseket foglalja magában. A Spyker első alkalommal december elején jelentette be érdeklődését a Saab iránt, miután kudarcba fulladtak a GM és a svéd Koenigsegg között folyó tárgyalások.
A luxus sportkocsikat gyártó Spyker 43 autót adott el tavaly 200 ezer eurós alapáron. Az 1875-ig visszatekintő múlttal büszkélkedő vállalat mögött Vlagyimir Antonov orosz bankmágnás Convers Group befektetési társasága áll. A BAIC korábban már nyilvánvalóvá tette, hogy nem érdeklődik a Saab svédországi trollhattani gyártó központja iránt. A kínai vállalat nem kommentálta az értesüléseket. A Saab szóvivője Eric Geers kijelentette, hogy bíznak egy vevő jelentkezésében, hozzátéve, hogy "nem nyilatkozhatunk az értékesítési folyamat állásáról".
Az egyébként is többletkapacitásokkal küszködő globális autóipart különösen érzékenyen érintette a világgazdasági válság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


