Kereskedelmi konfliktus Kína és az USA között
Kínai autógumik Indiának
Kína méltányolja India azon döntését, hogy megszünteti a kereskedelmi vizsgálatot a személygépkocsikhoz használt kínai gyártású gumiabroncsok ügyében - adta hírül honlapján a kínai kereskedelmi minisztérium.
2009.10.12 08:46MTI"A döntés nem csak a két ország közötti kétoldalú kereskedelem fejlesztését segíti elő, de az indiai üzleteknek is hasznos" - jegyzi meg a közlemény. Az indiai pénzügyminisztériumhoz tartozó szakhatóság májusban úgynevezett védelmi vizsgálatot indított a Kínából származó személygépkocsi gumiabroncsok importjáról.
A belső gazdaságot, illetve piacvédelmet szolgáló hasonló vizsgálatok általában vámemeléssel, vagy importkorlátozással végződnek. Most ettől mentesültek a kínai termékek. Hivatalos indiai statisztikai adatok szerint tavaly április és december között India 20 millió dollár értékben importált autógumikat, beleértve a kínai gyártásúakat is.
Kína és az Egyesült Államok között viszont az utóbbi időben többször kereskedelmi konfliktus alakult ki, mert Washingtonban kifogásolták a Kínából származó import amerikai termelőket veszélyeztető árait, s a kínai gumiabroncsokra például magas védővámot szabtak ki. Pekingben ezeket a lépéseket megalapozatlannak tartják.
A napokban szintén heves kínai tiltakozást váltott ki, hogy az Egyesült Államokban - az érintett iparág képviselőinek kérésére - dömpingellenes, illetve meg nem engedett támogatások miatti vizsgálatot indítottak a kínai rozsdamentes acélcsövek importja ügyében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


