Sikeres akció Kolumbiában
Felére csökkent a légszennyezés Bogotában az autómentes napon
Felére csökkent a kolumbiai főváros levegőjében lévő szénmonoxid az autómentes napon. A tizedik alkalommal megrendezett "Tiszta levegőért napon" több mint egymillióval kevesebb autó közlekedett Bogotában.
2009.02.09 12:00MTIA csütörtök reggeli csúcsforgalom elmaradásával már pár órán belül, délelőtt észlelhető volt a változás - számolt be az illetékes környezetvédelmi hatóság (SDA). "A csökkenés bizonyítja, hogy a szénmonoxid-koncentráció szintje összefügg az autók közlekedésének szigorításával" - mondta a sajtónak Juan Antonio Nieto, a hatóság vezetője.
A szakember szerint a szénmonoxid a legfőbb szennyezőanyag, amelyet az autómotorok kibocsátanak, a kolumbiai fővárosban pedig naponta mintegy 1,4 millió autó közlekedik, s bocsát ki ártalmas anyagokat.

Jelentősen, 31 százalékkal csökkent egy másik szennyezőanyag, a PM10 értéke is, így a hatóság igencsak elégedett lehetett a tavalyi évet felülmúló eredményekkel.
Az SDA vezetője a jó eredményeket leginkább a dízelüzemanyaggal működő járműveknek tudja be, amelyekből a tömegközlekedésben is egyre többet használnak. Ezek kénkibocsátása is sokkal jobb: 250 és 300 ppm, vagyis részecske per millió közötti (ezt kis mennyiségű összetevők mértékegységeként használják), szemben a tavaly mért közel 1200 részecske per millióval.
Az első autómentes napot 10 éve tartották, azóta minden év februárjának első napjaiban azzal a céllal kerül megrendezésre, hogy felhívják a figyelmet az alternatív közlekedési eszközökre. A kolumbiai fővárosban már 354 kilométer bicikliút várja a kerékpárra ülőket. Bogotá közel hétmillió lakosa idén 1074 gyorsbusz, 16 200 autó- és mikrobusz, valamint 50 ezer taxi közül választhatott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


