Középpontban a hibridek fejlesztése
Honda-Yuasa együttműködés készül
A GS Yuasa és a Honda szándéknyilatkozatot írt alá egy vegyesvállalat létrehozásáról, amely lítium-ion akkumulátorok gyártásával, forgalmazásával, valamint az ezzel kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenységgel foglalkozik.
2008.12.22 13:15ma.huA GS Yuasa Corporation és a Honda Motor Co., Ltd. ma bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá vegyesvállalat létrehozásáról, amely nagy teljesítményű lítium-ion akkumulátorok gyártásával, értékesítésével, valamint az ezzel kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenységek menedzselésével foglalkozik majd – különös tekintettel e termékek hibrid autókban való felhasználására.
A két vállalat most konkrét tárgyalásokba kezd azzal a céllal, hogy 2009 tavaszán új céget alapítsanak. A tervek szerint a tőke 51 százalékát a GS Yuasa, a maradék 49 százalékot pedig a Honda adja. Az új vállalkozás központja várhatóan Minamiti-ku, Kiotó lesz, az üzem pedig a kiotói Fukuchiyamában, a GS Yuasa Osadano gyárához tartozó ingatlanon épül majd fel.

A hibrid járművek várhatóan tömeggyártású cikké válnak, hiszen környezetkímélő technológiájuk révén fontos szerepet játszhatnak a CO2 emisszió csökkentésében. A lítium-ion akkumulátorok sokkal nagyobb energiasűrűséget és teljesítményt nyújtanak, mint a nikkel-metál-hidrid változatok, s a közeljövőben várhatóan megnő majd az igény a hibrid autókban felhasználható lítium-ion akkumulátorok iránt.
A GS Yuasa és a Honda úgy döntött, hogy kisebb és könnyebb, ugyanakkor nagyobb teljesítményű lítium-ion akkumulátorok fejlesztésébe fognak; a lítium-ion akkumulátorok hatékony gyártásához, forgalmazásához, valamint kutatás-fejlesztési folyamatához szükség lesz a két vállalat technikai tudásának és know-how-jának egyesítésére. Az ilyen jellegű akkumulátorok kifejlesztése révén a két vállalat megmutathatja, milyen magas szintű összhangot képesek teremteni annak érdekében, hogy elősegítsék a hibrid járművek szélesebb körű elterjedését.
Az új vállalat a GS Yuasa által kifejlesztett EH6 lítium-ion egységen alapuló akkumulátorokat gyárt majd. Az egyes részegységek – például a szerkezeti anyagok vagy az elektródák anyaga – felülvizsgálatával elérhető a következő generációs hibridek számára leginkább megfelelő teljesítmény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


