Egyre kisebb várakozások
A Honda ismét csökkentette előrejelzését
A japán Honda autógyár szerdán ismét csökkentette előrejelzéseit, öt hónapon belül harmadszor.
2008.12.18 12:00MTIA második számú japán autógyár most 185 milliárd jenes adózott eredményre számít a jövő márciussal záruló üzleti évében, az októberben jelzett 485 milliárd jen helyett. Üzemieredmény-célját 180 milliárd jenre csökkentette 550 milliárdról, a bevételi célját 10,4 billió jenre 11,6 billióról. A cégnél úgy vélik, a mostani üzleti évben 3,65 millió autót értékesíthetnek világszerte; októberben még 4,02 millióra számítottak.
A hazai termelést 54 ezer járművel csökkentik. Az új előrejelzés szerint idén várhatóan 1,43 millió kocsit adnak el az Egyesült Államokban, 8 százalékkal kevesebbet, mint tavaly, Európában pedig 380 ezret, 1 százalékkal többet a tavalyinál. Egyszersmind bejelentették, hogy 10 százalékkal csökkentik az igazgatótanács havi illetményét.

Az új előrejelzés megjelenése előtt a Honda részvénye 4,2 százalékot vesztett a tokiói értéktőzsdén. Az előző, idén márciussal zárult pénzügyi évben a Honda 1,3 százalékkal 600 milliárd jenre növelte adózott eredményét. Üzemi eredménye 11,9 százalékkal 953,1 milliárd jenre, a bevétele 8,1 százalékkal 12 billió jenre emelkedett. A pénzügyi évben 3,925 millió autót adtak el világszerte, 7,5 százalékkal többet, mint az előző pénzügyi évben.
Korábban más japán autógyárak is csökkentették előrejelzéseiket, a kereslet világméretű visszaesése miatt. A Suzuki például 60 milliárd jenes adózott eredményt vár a jövő márciussal záruló teljes üzleti évre, 25,2 százalékkal kevesebbet, mint az előző, idén márciussal zárult üzleti évben. A bevételt 3,2 billió jenre várják a Suzukinál, ez 8,6 százalékkal lenne kevesebb az előző üzleti évinél. Az első üzleti negyedév után, júliusban még 80 milliárd jenes adózott eredményt és 3,5 billió jenes bevételt jósoltak maguknak a mostani üzleti évre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


