Baleset
A balesetek csökkenését várja a rendőrség az átlagsebesség-mérés tervezett bevezetésétől
Idén már 432 ember vesztette életét közúti balesetben.
2018.09.22 08:41MTIAz átlagsebesség-mérés rendszerének bevezetésén dolgozik a rendőrség; az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-nek ezt azzal indokolta, folyamatosan keresik a lehetőségét, hogy csökkentsék a balesetek számát.
Halmosi Zsolt, a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes az InfoRádiónak adott nyilatkozatában azt mondta: az átlagsebesség-mérés jó módszer lehet a rendőrség kezében, és a VÉDA-rendszer erre is alkalmas lehet, hiszen felkészítették arra, hogy a fix és mobil berendezések között átlagsebességet mérjen.
"A kollégáim most dolgoznak annak a rendszernek a kialakításán, amely majd lehetőséget biztosít arra, hogy - ha a jogszabályi feltételek meglesznek -, alkalmazható lehessen ez a módszer" - jelentette be a Halmosi Zsolt, hozzátéve, ezzel a mérési metódussal kiküszöbölhető a rendszer azon gyengesége, hogy az autósok kizárólag a traffipax környékén tartják be a sebességkorlátot.
Jelezte, hogy idén már 432 ember vesztette életét közúti balesetben.
A rendőrség az MTI érdeklődésére azt írta, folyamatosan értékelik és elemzik a közlekedési helyzetet, keresik azokat a lehetőségeket, amelyekkel a hazai jogszabályi környezetnek megfelelően, a szabályosan közlekedők legkisebb mértékű zavarásával, ugyanakkor hatékony módon csökkenthető a balesetek száma és javítható a közlekedési morál.
Ehhez többek között nemzetközi tapasztalatok megvalósíthatóságát, azoknak a magyarországi közlekedési kultúrába való adaptálhatóságát is vizsgálják - írták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06