Munkalehetőségek a leendő Mercedes-gyárban
Daimler-Benz információs stand a kecskeméti pályaválasztási vásáron
A Mercedes-Benz információs standot nyitott szerdán a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ kecskeméti pályaválasztási és képzési kiállításán.
2008.11.13 08:00MTISzemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere, akit a Mercedes-beruházás koordinálására választott meg a város közgyűlése a kiállítás sajtótájékoztatóján elmondta: 825 kecskeméti és nagyon sok környékbeli diák továbbtanulásában segít a kiállítás, ahol a Daimler-Benz is képviselteti magát.
Az alpolgármester hangsúlyozta: a német autóipari konszern beruházása és az ahhoz kapcsolódó beszállítói háttér miatt Kecskeméten 3-5 éven belül alapvetően megváltozik a vállalkozói környezet, ezt a szakképzésnek is figyelembe kell vennie. A Lánchíd utcai sportcsarnokban megnyílt kiállításon szakképző intézmények, főiskolák és egyetemek standjai mellett több vállalat is bemutatkozik. A Mercedes kiállítóhelyén egy interaktív táblán egy IQ-program demo változatát próbálhatják ki az érdeklődők, amit a táblán szereplő felírás szerint a fizikai állományú dolgozók felvételénél fognak használni. A kiállítóhelyen a sajtó részére semmilyen információt nem adnak, azonban azt sikerült megtudni, hogy az IQ tesztet minden jelentkezőnek ki kell tölteni.
A Daimler-Benz sajtóközleménye szerint a 2012-ig elkészülő gyárba gépjármű-mechatronikus, gyártósori összeszerelő, mechatronikus, és felületkezelő mechanikus munkakörökbe keresnek szakmunkásokat. Ezen kívül a közép- és felsőfokú képzéssel rendelkezők is informálódhatnak a jövendő gyárban kínált munkalehetőségekről. Az első álláshirdetések kiírását 2009-re tervezik.
A Mercedes-Benz mintegy 800 millió eurót invesztál kecskeméti új gyárának létrehozásába, amely a német rastatti gyárral képez közös termelési hálózatot. 2012-től az A- és B-osztály új generációjának két modellje gördül majd le a kecskeméti gyártósorokról. Az új üzemmel további gyártási kapacitást hoznak létre a kompakt gépjármű kategóriában, melyben a Mercedes-Benz személygépkocsik kínálatát kettőről négyre bővítik. A kecskeméti pályaválasztási vásár csütörtökön zárja kapuit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06