Szó sincs halasztásról
A Daimler szóvivője szerint nem csúszik a kecskeméti beruházás
A leghatározottabban cáfolta a Daimler-Benz szóvivője kedden azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a világhírű német autógyár kecskeméti beruházásának elhalasztását tervezné.
2008.10.15 08:00MTIA stuttgarti székhelyű konszern szóvivője az MTI-nek nyilatkozva felháborodásának adott hangot az állítólagos halasztással kapcsolatos hírek miatt, amelyeket minden alapot nélkülözőnek nevezett.
„A Daimler-Benz semmiféle módosítást nem tervez a kecskeméti üzemmel kapcsolatos, eredeti programon, és minden a terveknek megfelelően halad” - hangsúlyozta az MTI-nek Florian Martens szóvivő, utalva arra, hogy a kecskeméti gyár építése 2009-ben, a gyártás pedig 2012-ben kezdődik. A stuttgarti konszern idén júniusban döntött arról, hogy Magyarországot, illetve Kecskemétet választja új Mercedes modelljei gyártásának és egyben első kelet-európai üzemének helyszínéül.
Florian Martens az MTI-nek elmondta: nem tudja, hogy honnan származnak az említett értesülések, azok azonban teljes mértékben hamisak, és egyértelműen minden alapot nélkülöznek. A Daimler-Benznek semmi oka, semmilyen indítéka nincs a magyarországi beruházás elhalasztására, és beruházásait amúgy is a jövőre irányulóan, stabilan és hosszú távra tervezi, tette hozzá.
A Daimler-Benz új Mercedes-gyára Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása lesz. A konszern tervei szerint mintegy 800 millió eurós (200 milliárd forintos) beruházással 2500 embert foglalkoztató üzemet hoznak létre.
A stuttgarti gyár szóvivője az MTI-nek korábban ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta: a kecskeméti helyszín a konszern számára a legjobb feltételeket biztosítja ahhoz, hogy a Mercedes-Benzzel szembeni magas követelményeknek eleget tegyenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


