Termékteszt
Ezek az autók megbuktak a törésteszten, de még mindig forgalomban vannak
Egyetlen pontot sem kaptak a törésteszten, mégis bárki vásárolhat belőlük - videók a becsapódásokról.
2016.06.04 19:14ma.huA világ kiakadt a Volkswagen-botrányon, ami azzal kezdődött, hogy az EPA tavaly szeptemberben megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatóak a károsanyag-kibocsátásról szóló amerikai előírások. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte mintegy 11 millió gépjárművet érint, ezek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.
A vállalat azóta a "dízeltémával összefüggésben" az amerikai szövetségi kereskedelmi felügyelet (FTC) közreműködésével elvi megállapodásra jutott az igazságügyi minisztériummal, a szövetségi környezetvédelmi hatósággal (EPA) és a Kalifornia állami környezetvédelmi hatósággal (CARB). Ezt a megegyezést a következő hetekben az igazságügyi tárcával és az FTC-vel közösen olyan megállapodásokká formálják, amelyekben a társaság kötelezettségeket vállal az ügy lezárásáért cserébe.
A tervezett megállapodás alapján a VW a tulajdonos igénye szerint vagy megjavítja, vagy visszavásárolja a dízelbotrányban érintett autókat, és számottevő kártérítést ad a tulajdonosnak. A VW továbbá a csalás révén keletkezett környezeti károk ellensúlyozására befizet majd egy környezetvédelmi alapba.
A hatalmas amerikai felháborodás és kártérítési igény tükrében fura, hogy az alábbi autókat továbbra is kereskedelmi forgalomban tartják, annak ellenére, hogy megbuktak a törésteszteken. Sőt, előszeretettel árulják Indiában is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06