Vágányzár
Változik a vasúti közlekedés a Szombathely-Csorna szakaszon
Szeptember 16-án, hétfőn éjféltől csütörtök éjfélig pályaépítési munkálatok miatt vágányzár lesz a Szombathely-Csorna vasútvonalon, ezért a személyszállító vonatok menetrendje is módosul.
2013.09.12 11:18MTI
Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője elmondta: a Szombathely-Csorna irányában közlekedő Intercity vonatok a menetrendtől eltérően, Sopron állomáson keresztül, kerülő útvonalon közlekednek. Emiatt a Szombathely és Sopron között közlekedő vonatok módosított menetrend szerint járnak.
A Szombathelyről Budapestre közlekedő intercity vonatok utasait Répcelakról vonatpótló autóbuszokkal Kapuvárra szállítja a GYSEV Zrt. A Budapest felől érkezőket pedig szintén autóbuszokkal szállítja Kapuvárról Répcelakra a vasúttársaság - közölte.
Rázó László elmondta: Szombathely és Szentgotthárd között a vonatok menetrendje nem változik, kivétel a 917-es számú intercity, amely 8 óra 11 perc helyett 7 óra 54 perckor indul Szentgotthárdról, valamint a 916-os számú intercity, amely 19 óra 12 perc helyett 19 óra 40 perckor indul Szombathelyről.
A vágányzár ideje alatt a személyvonatok közlekedése Szombathely és Répcelak között vonattal, Répcelak és Csorna között szintén vonatpótló autóbusszal történik.
A vonatok és a vonatpótló buszok minden esetben bevárják egymást. Rázó László felhívta a figyelmet arra, hogy az utazók bővebb tájékoztatást a jegypénztáraknál, az állomásokon elhelyezett plakátokról, valamint a GYSEV honlapjáról kaphatnak. Hozzátette: a GYSEV Zrt. a vágányzár idejére az utasok megértését és türelmét kéri.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06