E-jegy a vonaton
Változó vasúti közlekedési szabályok
Az elektronikus jegy az utazás megkezdése előtt nem váltható vissza és aki ilyen jeggyel utazva a célállomás előtt lemond a továbbutazásról, nem kapja vissza a menetdíj különbözetet.
2013.09.05 16:22MTI
A vasárnap hatályba lépő kormányrendelet definiálja az elektronikus jegyet is. Az elektronikus jegy, a vonatkozó EK rendeletben előírtak szerint, az elektronikus adathordozóra kiállított menetjegy, illetve az otthon nyomtatott jegy is, amely "olyan elektronikus jegy, amely nem a vasúti társaság által biztosított jegypapírra kerül kinyomtatásra".
Új szabály az is, ha a vasúttársaság a menetrendben jelzi azt, hogy a vonat kalauz nélkül közlekedik, s akkor arra csak előre váltott menetjeggyel lehet felszállni.
Minimálisan változik a vonat kiesése, illetve késése esetén az utasnak fizetendő kártérítés szabálya is. A kártérítés alapja továbbra is az egy útra szóló menetjegy ára. Kimaradás esetén a 15-szörös szorzó tovább él, ennyivel kell felszorozni a jegy árát. A késésnél jelenleg csak 30 perc felett kell fizetnie a vasúttársaságnak, mégpedig a jegyár ötszörösét. A jövőben 5 percet meg nem haladó késés esetén a szorzó egy, 5 és 30 perc közötti késés esetén pedig három.
Szintén új szabály, hogy ha a kártérítés nem haladja meg az ezer forintot, abban az esetben akkor köteles fizetni a vasúttársaság, ha ezt az üzletszabályzatában vállalja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


