Még építés alatt áll
Áthaladt az első vonat a világ leghosszabb vasúti alagútján
Először haladhatott át pénteken vonat a világ leghosszabb, egyelőre még építés alatt álló vasúti alagútján Svájcban.
2013.08.30 16:30MTI
A Tessin kantonbeli Bodiótól az Uri kantonbeli Erstfeldig tartó, 57 kilométer hosszú Gotthard alagúton való áthaladás hat órát vett igénybe. Mire az alagút 2016-ra teljesen elkészül, az áthaladás mindössze húsz percig tart majd - közölte az Alp Transit Gotthard közlekedési vállalat.
A különleges szerelvény - amelyen az építésben részt vevő cégek és a svájci vasút képviselői, illetve újságírók utaztak - az alagút belsejében zajló építkezés miatt csak különösen lassan haladhatott.
Ősz végére befejeződik az alagút építése, és a vasúttechnikai berendezések beépítése is a tervek szerint halad. 2013 végén egy 16 kilométeres szakaszon 220 kilométer per órás sebességű tesztvezetéseket végeznek majd.
Az alagúton keresztül egy órával két óra negyven percre csökkentik a Zürich és Milánó közötti vonatút idejét. A vasút reményei szerint az autó- és repülőgép-forgalom számára így megfelelő konkurenciát jelent majd a vonatozás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


