Súlyos közúti tragédia
Brutális baleset Romániában egy vasúti átkelőnél
Egy személygépkocsi valamennyi utasa, 11 ember életét vesztette vasárnap Romániában, Jászvásár (Iasi) térségében, miután egy vasúti átjárónál vonat ütközött össze egy személygépkocsival.
2013.09.08 17:53MTI
A balesetben kilenc ember szörnyethalt, kettő pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett. Néhány órával később a két túlélő is belehalt sérüléseibe.
A Iasi megyei rendőrség szóvivője szerint a hétüléses, egyterű személygépkocsiban 11-en zsúfolódtak össze, szüretelésről tértek vissza. A baleset egy fénysorompóval és andráskereszttel jelzett vasúti átjáróban történt, amikor a sofőr figyelmen kívül hagyta a vonat közeledését jelző hang- és fényjelzéseket, és megpróbált átmenni a közeledő szerelvény előtt.
A Digi 24 hírtelevízió tudósítója - szemtanúkra hivatkozva - arról számolt be, hogy a gépkocsi motorja éppen a vasúti síneken fulladt le, és a sofőr nem tudta időben újraindítani.
Az ütközés után a vonat 400 métert tolta maga előtt a gépkocsit, amíg sikerült megállnia.
A 15 óra körül történt baleset helyszínéről két túlélőt - egy 13 éves fiút és egy huszonéves fiatalt - mentőhelikopter szállított a jászvásári sürgősségi kórházba, ott az orvosok órákon keresztül küzdöttek az életükért. Az Agerpres hírügynökség 20 óra után közölte, hogy mindketten belehaltak sérüléseikbe.
2009-ben egy tizenhat személyes mikrobusz szenvedett balesetet hasonló körülmények közt ugyancsak Jászvásár közelében. Akkor 14 ember halt meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06