Kiderül, ki nyeri a túraautó-bajnokságot
DTM zárófutam élőben Zollner Gyulával!
Záró futamához érkezik a DTM német túra autóverseny sorozat október 20-21-én. Vasárnap a Hockenheim ringről élőben jelentkezik be Czollner Gyula. Kiderül az is, hogy a mindössze három ponttal a második helyen álló Bruno Spengler meg tudja-e szorongatni a listavezető Gary Paffettet.
2012.10.20 10:43ma.huIdén a BMW csapatával bővült DTM záró hétvégéjéhez közeleg. Most először a SportKlub kommentátora, Czollner Gyula a helyszínről élőben számol be az eseményekről és igyekszik exkluzív információkkal szolgálni az autósport szerelmeseinek.
"Az idei szezon különlegessége, hogy vasárnap a helyszínről, Hockenheimből élőben közvetíthetem majd az eseményeket. Ez számomra is hatalmas élmény, hiszen még nem voltam DTM versenyen, korábban F1-es futamon jártam itt. - magyarázta a kommentátor.
Fotó: RTL Klub/Bársony Bence
„A DTM ebben az évben megújult, hiszen a BMW új márkaként lépett a mezőnybe. Így idén három márka autói versengenek új, rendkívül látványos, kiszélesített, szárnyas kupéikkal. A hétvégi záró futamon óriási harc várható a bajnoki címért, hiszen csupán három ponttal van lemaradva a második helyezett az elsőtől. Az esemény különösen Németországban örvend hihetetlen népszerűségnek, 70-80 ezer embert várnak a helyszínre.” – tette hozzá Czollner.
A DTM élőben 14:00 - Hockenheimből helyszíni kommentárral
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


