640 milliót felejtett a taxiban
Taxiban felejtett egy többszázmilliós Stradivarit
Taxiban felejtette 4 millió dollárt - 640 millió forintot - érő hegedűjét New Yorkban egy amerikai zenész. A taxisofőr csak egy nap után vette észre a feledékenységet, de csodával határos módon nem veszett el a drága hangszer.
2008.04.24 08:35MTI
A hangszer, amelyet 1723-ban készített Antonio Stradivari, az éj hátralevő részét a taxi hátsó ülésén töltötte, csakúgy mint a másnapot egészen délutánig, mert az autó sofőrje békésen aludt az éjszakai műszak után, a kocsit pedig a nyílt utcán hagyta - eléggé feltörésveszélyes környéken.
A zenész, a Grammy-jelölt Philippe Quint, közben felfedezte hegedűje hiányát, és halálra váltan telefonált a taxitársaságnak, de persze nem tudta megmondani, hogy melyik kocsival utazott. A társaság felhívást intézett ugyan sofőrjeinek a hegedűről, ám ez szinte csak az érintett sofőrt kerülte el. A taxis végül délután a newarki repülőtéren véletlenül felfedezte a tokjában lévő hegedűt, beszólt a központba, akik rögvest telefonáltak Qiuntnek.
A zenész igen hamar megérkezett a taxishoz, térdre omolva és könnyekre fakadva vette át hangszerét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


