Reklám volt a gyémánt-sztori
Ó, azok az oroszok: médiahack volt az autóban talált gyémánt
Nem az autómosó porszívójából elkerült 78 millió forintos briliáns függő, hanem az év legjobb reklámfogásának gazdája van meg: az egész történetből vélhetően egy szó sem igaz, viszont világra szóló hír kerekedett és igen hatásos reklám az autómosónak - állítja az Izvesztyija című moszkvai lap szerdai számában.
2008.04.17 08:46MTIAz újság egyébként az üggyel kapcsolatban eleve erre gyanakodott. Szerdán megírta, hogy az értékes holmiért két férfi érkezett, a tulajdonost nem nevezték meg, és semmiféle bizonyítékot nem mutattak be arra nézve, hogy a két embert valóban a jogos tulajdonos bízta meg az átvétellel, vagyis semmi nem támasztja alá az egész történetet.
Mindenesetre gyanús, hogy az Izvesztyiján kívül egyetlen lap sem írt szerdán a briliáns függőről, noha megtalálásáról és az állítólagos tulajdonos állítólagos jelentkezéséről részletesen beszámolt a sajtó.
A nevezetes briliáns függő - híre - pénteken bukkant fel először, amikor egy szentpétervári autómosó tulajdonosa bejelentette, hogy a szalon porszívójában találták. Még azt is közölte: nem mutatják meg az ékszert, hogy az érte jelentkezők közül a pontos leírás alapján ki tudják választani a jogos tulajdonost. Pár nap múlva aztán bejelentették, hogy megvan az illető, s majd ha átvette a becses holmit, az ékszert le lehet fényképezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06