"Amerre jár reggelig, a villamos megtelik"
December 4-én BKV-ra száll a Mikulás
Ebben az évben Mikulásvillamossal kívánja meglepni legifjabb utasait a BKV.
2011.12.02 16:31ma.huA feldíszített jármű egy hétig jár majd a 2A vonalán, a pesti rakparton. S bár rengeteg teendője miatt el van havazva, azért az igazi Mikulás időt szakított arra is, hogy első útján a villamost és a rajta utazó, nehéz sorsú gyermekeket elkísérje egy darabon.
December 4-én délutántól egy hétig lehet utazni a 2A villamos vonalán (a Boráros tér és a Jászai Mari tér között) a főváros új díszével, a Mikulásvillamossal. A BKV reményei szerint nemcsak a gyermekek örömére szolgál, de a felnőttek és a lélekben örök gyerekek is előszeretettel utaznak majd a kívül-belül Mikulásdíszbe öltöztetett járművön; sőt, ha éppen nem ez a villamos jön, talán szívesen dideregnek a téli hidegben egy kicsit, hogy felszállhassanak rá.
A különleges járat indulásának napján – december 4-én – a Deák Ferenc téren - manója kíséretében - maga Joulupukki, azaz az igazi, lappföldi Mikulás is átszáll a róla elnevezett villamosra, s megy néhány megállót az első útján. A 15:45-kor induló Mikulás-járaton csupán a meghívott gyerekek és Joulupukki, valamint vendégei utazhatnak. A Mikulásvillamos első nyilvános útját ugyancsak december 4-én, vasárnap 16.45-kor a Boráros téren kezdi meg. Egészen december 9-éig, péntekig a 2A vonalán közlekedik, a járat menetrendjébe illeszkedve, így normál díjszabással vehető igénybe.
A BKV idén is elindítja – már joggal hagyományosnak mondható, és Budapest csillogó téli ékszerének tekinthető – karácsonyi villamosát, azonban erről csak a későbbiekben árulnak el részleteket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06