Elhagyta a helyszínt
Árokba borult a kocsi a cserbenhagyó román miatt
Egy vétlen vezető borult fel gépjárművével egy román autós miatt a 4-es számú főút szolnoki elkerülő szakaszán. A sofőr, noha észlelte a balesetet, elhagyta a helyszínt - közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.
2011.12.01 15:10MTIEgy Debrecen felé tartó utánfutós autó utolért egy személygépkocsit, és vezetője többszöri fényszóró-felvillantással próbálta arra ösztökélni az előtte haladót, hogy engedje el - mondta el a szerdai eset előzményeiről Pásztorné Kovács Ágnes százados.
Az elöl haladó kocsi sofőrje kitért a külső forgalmi sávba, az utánfutós gépjármű elé vágott, és hirtelen fékezett. A vétlen vezető fékezni kényszerült, és jobbra kormányzott, hogy az ütközést elkerülje. A manőver közben a járműve az árokba csúszott, kidöntött egy jelzőtáblát, és a tetején átfordulva állt meg. Az autós nem sérült meg.
A balesetet okozó román gépkocsivezető megállás nélkül továbbhajtott. A rendőrök Kisújszálláson állították meg a keresett járművet, vezetőjét őrizetbe vették; közúti veszélyeztetés bűntette miatt indított eljárást ellene a Szolnoki Rendőrkapitányság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


