Árvíz
Szigetszentmiklós-Lakihegy: húsz házat öntött el a Duna
Az elmúlt napokban életvédelmi okokból kikapcsolták az áramot és a gázt, de ahol lehet, megkezdték e szolgáltatások visszakapcsolását.
2013.06.10 13:38MTI
Fotó: MTI
Húsz ingatlan lakóinak kellett elhagyniuk otthonukat Szigetszentmiklós Lakihegy városrészében a Duna áradása miatt.
A település polgármestere, Szabó József (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy Szigetszentmiklósnak csak ez a körülbelül száz házból álló ártéri része veszélyeztetett, a város maga biztonságban van.
Lakihegyről a kitelepítési határozat átvétele után 20 házból költöztek ki a lakók - 19 család rokonokhoz, ismerősökhöz -, ezeket az ingatlanokat azóta elöntötte a víz. A településrész házait, ahol szükséges, homokzsákokkal vették körül.
A szivárgások ellenére remélhetőleg nem lesz nagyobb gond - tette hozzá a polgármester. Kitért arra is, hogy Lakihegy bizonyos területein az elmúlt napokban életvédelmi okokból kikapcsolták az áramot és a gázt, de ahol lehet, megkezdték e szolgáltatások visszakapcsolását.
A Duna áradása Szigetszentmiklósnál kevéssel éjfél előtt megállt, hajnali háromig a vízszint stagnált, majd a folyó nagyon lassú apadásnak indult - közölte Szabó József.
Kapcsolódó írások:
- Még hét homokzsáktöltő telepet alakítanak ki Budapesttől délre
- Járványveszélyre figyelmeztet a tiszti főorvos
- Báta: háromszázan dolgoznak a gát megerősítésén
- Tahitótfalu: további 18 embernek kellett kiköltöznie
- A nemzeti összefogás vonalán 100 millió forint gyűlt eddig össze
- Most már délen döntögeti a rekordokat a Duna
- Vácott végül csak hét ingatlanból kellett kiköltözni
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


