Árvíz
A nemzeti összefogás vonalán 100 millió forint gyűlt eddig össze
Szombat óta a karitatív szervezetek egyéni adománygyűjtő vonala helyett a közös adományvonalon, a nemzeti összefogás 1357-es vonalán gyűjtik a felajánlásokat az árvízi rászorultak megsegítésére.
2013.06.10 11:52MTIMintegy 100 millió forint pénzadomány gyűlt eddig össze az árvízkárosultak megsegítésére a nemzeti összefogás vonalán keresztül - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A tárcavezető a műsorban elmondta: a pénz a nemzeti összefogás 1357-es vonalán, illetve annak 11711711-2222222-es banki számlaszámán keresztül gyűlt össze. Balog Zoltán, aki a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnökeként beszélt erről, hozzátéve: a pénzadományokon kívül sok természetbeni felajánlást - munkagépeket, homokzsákokat - is kapnak.
A miniszter elmondta: továbbra is várják az adományokat, amelyekre várhatóan nagy szükség lesz az árvíz levonulása utáni helyreállításkor.
Szerdán alakult meg a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács, amelyen keresztül az árvízi veszélyhelyzet elhárításában szerepet vállaló segélyszervezetek, szeretetszolgálatok összehangolják segítő tevékenységüket.
Szombat óta a karitatív szervezetek egyéni adománygyűjtő vonala helyett a közös adományvonalon, a nemzeti összefogás 1357-es vonalán gyűjtik a felajánlásokat az árvízi rászorultak megsegítésére. Ezen keresztül hívásonként és SMS-enként 250 forintot lehet adományozni.
Kapcsolódó írások:
- Most már délen döntögeti a rekordokat a Duna
- Vácott végül csak hét ingatlanból kellett kiköltözni
- Dunaföldvárnál elérte az eddigi legmagasabb vízállást a Duna
- Adonynál tart a Duna tetőzése
- Orbán: stabilak a fő védvonalak Budapest alatt - de vannak veszélypontok
- 250 hektárt öntött el a víz Almásfüzitő és Dunaalmás között
- Kiadós esőzés Észak-Csehországban - újabb árvizek
- Felhőszakadás okozott újabb áradásokat Ausztriában
- Újraindulhatott a HÉV a Szentlélek tér és a Margit híd között
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


