Árvíz
Tahitótfalu: további 18 embernek kellett kiköltöznie
Az önkormányzat bízik abban, hogy az ár levonulása után még az idén hozzá tudnak kezdeni annak a stabil védműnek az építéséhez, melyre 877 millió forintnyi pályázati pénz áll majd rendelkezésre.
2013.06.10 12:15MTI
Fotó: MTI
Tizennyolc ember hagyta el Nagy-Duna melletti otthonát Tahitótfalun az árvízi veszélyhelyzet miatt vasárnap este, azt követően, hogy előző nap a Tildy hídi védmű átázása miatt is sokakat menekíteni kellett - mondta Sajtos Sándor (független), a település polgármestere.
Szombat dél körül a Szentendrei-sziget egyetlen bejáratának számító Tildy hídnál épített ideiglenes védmű nem bírta a terhelést, megcsúszott, s egy szakaszon átázott. A veszélyeztetett házakat azonnal elhagyták a lakók, de a kockázat még nem múlt el teljesen. Miután a híd feljáróját bordás módszerrel megerősítették, 8 szivattyút állítottak üzembe, s állandóan figyelik az esetleges szivárgásokat, buzgárokat.
A helyzet súlyosságát mutatja, hogy míg 2006-ban egyetlen buzgár sem volt a feljárónál, most több is feltört, ám szerencsére a vasárnap részben kitelepített Szigetmonostor megközelítésére is szolgáló hidat nem kellett lezárni - mondta az 5500 lakosú község polgármestere.
Tájékoztatása szerint vasárnap ezen a hídon át szállítottak 6 kamionnyi, 10 ezer megtöltött homokzsákot Szigetmonostorra, de a dunabogdányi védekezést is hasonló módon segítették.
"Tahitótfalu sok árvizet megélt már, de a mostani "kockázati szinttel még sohasem kellett számolni" - fogalmazott Sajtos Sándor. Jelenleg a védművek erősítése, illetve a 11-es főút, a Tildy híd megóvása a legfőbb feladat.
Az önkormányzat bízik abban, hogy az ár levonulása után még az idén hozzá tudnak kezdeni annak a stabil védműnek az építéséhez, melyre 877 millió forintnyi pályázati pénz áll majd rendelkezésre - mondta a polgármester.
Kapcsolódó írások:
- A nemzeti összefogás vonalán 100 millió forint gyűlt eddig össze
- Most már délen döntögeti a rekordokat a Duna
- Vácott végül csak hét ingatlanból kellett kiköltözni
- 250 hektárt öntött el a víz Almásfüzitő és Dunaalmás között
- Kiadós esőzés Észak-Csehországban - újabb árvizek
- Felhőszakadás okozott újabb áradásokat Ausztriában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


