Árvíz
Kiterjesztik a légtérhasználati korlátozást
Kiterjeszti a légtérhasználati korlátozást a zavartalan árvízi védekezési munkálatok és a biztonságos repülések érdekében a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légügyi Hivatala pénteken.
2013.06.07 17:54MTI
Az NKH közölte: pénteken 18 órától - a Tát és Esztergom körzetére csütörtökön kiadott korlátozás érvényben tartása mellett - hétfőn 21 óráig korlátozást rendelt el Tát és Esztergom újabb térségére, a Duna Szlovákiával nem határos szakaszán a Duna középvonalától jobbra és balra 3-3 kilométeres sávban, a Szlovákiával határos részen pedig a Magyarország felé eső 3 kilométeres sávban a Duna középvonalától számítva.
A korlátozás a földfelszíntől számított 600 méteres tengerszint feletti magasságig érvényes, az alól mentesülnek a kutató-mentő repülést, a mentőrepülést, a honvédelmi, rendészeti célból végzett repülést, valamint a Nemzeti Veszélyhelyzetkezelő Központ által a veszélyhelyzet elhárításában közreműködésre kijelölt repülést végző járművek.
Kapcsolódó írások:
- Nagybajcsnál már a várt tetőzési szintet is meghaladta a Duna
- Több mint száz kilométer hosszú árhullám Németországban
- Nem vagy egyedül! - segélynapot tart a közmédia
- Meleg étellel segít a MÁV-START
- Győrladaméron már végeztek a munkálatokkal
- Szivárog a Nádastói-csatorna és a Dera-patak közötti zsilip Szentendrén
- Önkormányzati szövetségek várják a települések segítségét
- 120 embert kell kitelepíteni Fejér megyében
- Korábban nem látott összefogást tapasztalt Orbán Viktor
- Újabb esőzések várhatók, marad a készültség Csehországban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


