Árvíz
Győrladaméron már végeztek a munkálatokkal
Győrzámolyon minden remény megvan, hogy sikeres lesz az árvízi védekezés, Győrladaméron pedig már végeztek a munkálatokkal, a helyiek más településeknek ajánlják fel segítségüket.
2013.06.07 16:03MTI
Fotó: MTI
Horváth Gábor, Győrzámoly független polgármestere arról beszélt: a közel háromezres településről mintegy hatszázan vesznek részt harmadik napja a munkálatokban. Van, aki a zsákokat tölti, és van, aki élelemmel látja el a gátnál dolgozókat.
A szomszédos, legveszélyeztetettebb helyzetben lévő település, Győrújfalu felé futó töltésen folyamatosan dolgoznak. Mindenkit arra kér, egy szombat délig, az áradás várható végéig tartó nagy erőfeszítéssel akadályozzák meg, hogy a gáton baj történjen.
"Ma éjjel csak az aludjon, aki nagyon álmos" - fogalmazott, hozzátéve, "ennek a soha nem látott összefogásnak meg kell legyen az eredménye". Kettinger János győrladaméri polgármester azt közölte: abban, hogy három napja be tudták fejezni a védekezési munkálatokat, kezükre játszott a Mosoni-Duna menti település fekvése és az is, hogy itt - Győrzámolytól és Győrújfalutól eltérően - nem bontották el a folyamág-rehabilitáció keretében a gátat.
Hozzátette: már napokkal ezelőtt felajánlották segítségüket a környező, az árra készülő településeknek, a helyiek mellett pedig az egyik itt működő ipari üzem több tucat dolgozója is jelezte, szívesen munkahelyükön maradnak, készülve arra az esetre, ha veszélyesen megemelkedne a vízszin.
Kapcsolódó írások:
- Szivárog a Nádastói-csatorna és a Dera-patak közötti zsilip Szentendrén
- Önkormányzati szövetségek várják a települések segítségét
- 120 embert kell kitelepíteni Fejér megyében
- Korábban nem látott összefogást tapasztalt Orbán Viktor
- Újabb esőzések várhatók, marad a készültség Csehországban
- Elítéltek is besegítenek a gátaknál
- Bezárták a Dagályt, patakra építenek gátat Budakalászon, nem áll meg a metró a Batthyány téren
- Újabb utakat zártak le, kritikus helyzetre készülnek Bátán, Baja környékén nem lesz áram
- 1357 - a nemzeti adománygyűjtő vonalon várják a felajánlásokat
- Komáromnál is rekord dőlt - pedig csak szombatra várják a tetőzést
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


