Árvíz
120 embert kell kitelepíteni Fejér megyében
A Duna áradása miatt a veszélyeztetett területekről összesen 120 embert kellett evakuálni Fejér megyében. Kisapostagon kilencvenen élnek az árterületen, ők még.maradhatnak.
2013.06.07 15:01MTI
Dorkota Lajos, megyei kormánymegbízott közölte: Fejér megye hét, árvízzel érintett településén folyamatosak a munkálatok. A védekezésben több mint háromszázan vesznek részt, köztük a pálhalmai büntetés-végrehajtási intézet elítéltjei.
Eddig 30 ezer homokzsákot helyeztek ki, Kisapostagon péntek délután fejeződik be az ideiglenes gátak építése. A kormánymegbízott jelezte, hogy a veszélyeztetett területeket a lakók többsége már elhagyta.
Kisapostagon a Panoráma úti harminchét üdülőingatlanban összesen kilencvenen élnek. Ők egyelőre házaikban maradhattak, megpróbálják homokzsákokkal megvédeni az épületeket.
Kapcsolódó írások:
- Korábban nem látott összefogást tapasztalt Orbán Viktor
- Újabb esőzések várhatók, marad a készültség Csehországban
- Elítéltek is besegítenek a gátaknál
- Bezárták a Dagályt, patakra építenek gátat Budakalászon, nem áll meg a metró a Batthyány téren
- Újabb utakat zártak le, kritikus helyzetre készülnek Bátán, Baja környékén nem lesz áram
- 1357 - a nemzeti adománygyűjtő vonalon várják a felajánlásokat
- Komáromnál is rekord dőlt - pedig csak szombatra várják a tetőzést
- Romániában két ember halálát okozta az ítéletidő
- Győrújfalunál kora délutánig erősítik a gátat
- Kárpátaljáról is megjöttek az önkéntes tűzoltók
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


