Házlottó az adóhatóság jóváhagyásával
Köszönet és jókívánság az adóhivataltól
Az Adóhivatal köszönetet mond a becsületes adófizetőnek, és sok szerencsét kíván a "Villa Pflock" házlottóhoz.
2010.08.03 14:10OTSPaula Pflock asszonyt nemrégiben az Adóhivatalból keresték telefonon, mivel mint az egyetlen ausztriai "házlottó" szervezője, már a házlottó elindításakor becsületesen befizette a jogszabály által előírt 47.520,00 eurós ügyleti díjat.
Ha az embert az Adóhivatalból keresik telefonon, az általában nem sok jót jelent, Pflock asszony esetében azonban ez nem így volt. Néhány nappal ezelőtt váratlan telefonhívást kapott: egy hölgy kereste az Adóhivatalból, aki azt szerette volna tudni, hány házlottó-szelvényt sikerült addig eladnia.
A hölgy ezután elmondta, hogy Pflock asszony volt az egyetlen házlottó-szervező Ausztriában, aki már előre befizette a jogszabály által előírt ügyleti díjat.
"Az Adóhivatal nevében megköszönöm az azonnali befizetést, és nagyon sok sikert kívánok a házlottóhoz!" - mondta az Adóhivatal képviselője. A költségek és a sok munka ellenére Pflock asszony egészen addig folytatja a lottószelvények árusítását, amíg mind a 3600 szelvényt el nem adja, hiszen végül is egy tökéletes állapotúra felújított villáról van szó, amelyben még mozgássérültek számára beépített lift is van.
A lottószelvények az interneten keresztül vásárolhatók meg, darabonként 99 euróért a www.luxuryvillatowin.com internetes címen.
Eddig 2789 szelvény kelt el. Pflock asszony őszintén reméli, hogy a St. Aegyd am Neuwalde-ban, csodálatos természeti környezetben, egy számos szabadidős tevékenységet kínáló park közelében lévő villát mihamarabb átadhatja majd a nyertesnek.
Az előírt adókat Pflock asszony már befizette, a nyertesnek csak annyi dolga van, hogy birtokba vegye a nyereményét, és beköltözzön a villába!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06