Bemutatják hogyan dolgoznak
Nyílt napot tart az APEH november 28-án
Nyílt napot tart az ország valamennyi régióközpontjában és megyeszékhelyen október 28-án az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2009.10.16 14:10MTIA közlemény szerint a mindennapi munka bemutatásával a hivatal fő célja az, hogy a hatósági tevékenység mellett erősítse a szolgáltató jellegéről kialakult képet, s ezáltal is javuljon az adózási hajlandóság.
Bezerédj István reformkori politikus, az első nemesi adózó születésének évfordulóján az adóhatósági nyílt napon az érdeklődők közérthető formában hallhatnak rövid előadásokat az adóügyi kérdésekről, s választ kaphatnak arra a kérdésre is, hogy mi a teendő, ha jön a revizor.
Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a végrehajtási, felszámolási eljárások rendszerébe, illetve a fizetési könnyítések kérelmezésének kérdéskörébe. Az állami adóhatóság intézményeit felkeresők kitölthetik az adózási ismeretekről szóló totót is, s a látogatók, nevük megadása nélkül kitölthetik az adótitok védelmét szem előtt tartva összeállított kérdőívet is.
Ennek alapján az APEH kaphat képet arról, hogy ki, milyen módon került kapcsolatba az idén a hivatallal, mit tart jellemzőnek róla és munkatársairól, illetve miért látogatott el a nyílt napon az adóhivatalba.
A bemutatók helyszínén az adóhatóság ötletládákat is elhelyez, s várja a látogatók javaslatait, észrevételeit az APEH munkájáról, tevékenységéről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


