Megújították az együttműködést
Egységben az erő: Az APEH és a VP is így gondolja
Megújította együttműködési megállapodását az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) - közölte a két szervezet pénteken az MTI-vel.
2009.10.09 17:41MTIAz APEH és a VP 2009-ben együttesen több ezer ellenőrzést végzett, és több százezer adatot adtak át egymás munkájának segítésére. A több éve tartó együttműködés hangsúlyos eleme - a VP Országos Parancsnoksága felderítés-felügyeleti igazgatóságának megalakulására tekintettel - a bűnmegelőzési és biztonsági terület, valamint a korrupciógyanús esetekben kezdeményezett vagyongyarapodási vizsgálatokkal kapcsolatos tapasztalatcsere, és kapcsolattartás szorosabbra fűzése is.
Az együttműködést ismertető sajtóközlemény szerint jogszabályi változások is indokolták a felülvizsgálatot, így például az önadózáshoz kapcsolódó engedélyezési feladatokat is átdolgozzák, valamint a hatékonyabb együttműködés érdekében a közös eljárások során kialakított gyakorlati tapasztalatokat átvezetik a megállapodáson.
A két szervezet megállapodott abban, hogy 2010. március 31-ig a köztartozások hatékony beszedésének elősegítése érdekében informatikai programot dolgoznak ki, amely lehetővé teszi, hogy a végrehajtással kapcsolatban valamennyi információt elektronikus úton továbbítsanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06