Mélyponton a hazai autóértékesítés
Szinte nincsenek bevételek a regisztrációs adó és cégautóadó után
Mélyben a hazai autóértékesítés, mélyben a gépjárművekre rakódó adóbefizetés. Épphogy csordogálnak a költségvetésbe a regisztrációs adóból és az idén bevezetett cégautóadóból származó bevételek - derül ki a Pénzügyminisztérium legfrissebb adataiból.
2009.08.15 10:58Népszabadság OnlineA cégautóadóból az éves terv kevesebb mint 37 százaléka került be a büdzsébe július végéig: ilyen tempó mellett több mint tízmilliárd forinttal maradhatnak el a bevételek ebből az adóból.
Az okokat nem említi a tárca kiadványa, csak annyit közöl, hogy júliusban 5,3 milliárd forintot fizettek be az erre kötelezettek. Ez jobb eredmény, mint amit a megelőző, áprilisi határidőre sikerült beszedni (az adót negyedévente kell teljesíteni), akkor csak 3,7 milliárd jelent meg a költségvetés pénzforgalmi számláján.
Az adó elmaradásában az értékesítés visszaesése mellett valószínűleg közrejátszott, hogy a vállalkozások a lehetséges eszközök bevetésével megpróbálnak kibújni az adófizetés alól.
Ilyen a kiküldetéses rendelvény szerinti vagy a kilométerenkénti kilencforintos elszámolás. Elképzelhető, hogy az adócsökkentő tételekkel (a cégautóadóból levonható a gépjárműadó) is rosszul kalkuláltak a tervezés folyamán.
A bevételek elmaradására felfigyelt az APEH is, a május végi keltezésű tájékoztatójuk szerint az adóhatóság az összes folyamatban lévő és ezután kezdődő átfogó ellenőrzésnél elrendelte a cégautók utáni adófizetési kötelezettség ellenőrzését.
Az APEH a cégautóadó ellenőrzését az önkormányzatok megkeresésével, illetve az adóhatóság részére teljesített adatszolgáltatások alapján készített adatbázis felhasználásával is tudja ellenőrizni - hívták fel az adózók figyelmét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


