A tulajdonos sem volt készséges
Eltűnt a műtrágya: 427 milliónyi adócsalást fedeztek fel az APEH ellenőrök!
Több ezer tonnányi műtrágyának kelt lába egy budapesti cégnél. Az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának ellenőrei 427 millió forint adókülönbözetet tártak fel a műtrágya értékesítéssel foglalkozó vállalkozásnál.
2009.08.12 10:50APEHAz általános forgalmi adó ellenőrzés során a társaság semmilyen iratot nem bocsátott rendelkezésre, ennek ellenére az APEH revizorai, együttműködve az illetékes rendőr-főkapitánysággal és a cég termékeit őrző közraktárral, több százmillió forintnyi olyan értékesítést fedeztek fel, amely nem szerepelt a külföldi ügyvezetőjű társaság bevallásaiban.
A rendőrség az adózó telephelyén végzett házkutatás során több, az értékesítésre utaló iratot foglalt le, az érintett közraktárban pedig a helyszíni ellenőrzéskor megállapította, hogy több ezer tonnányi műtrágya tűnt el. A hiányzó árut ugyanis az adózó titokban értékesítette és az ebből származó bevételt nem vallotta be.
Mindezek alapján az APEH 400 millió forintot meghaladó adóhiányt, mintegy 25 millió forint jogosulatlan áfa visszaigénylést állapított meg és 213 millió forint bírságot valamint 80 millió forint késedelmi pótlékot szabott ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


