Nem megfelelő a jogszabály
Rés a pajzson: kijátszható a vagyonadó
A Magyar Nemzet szerdai cikke szerint kijátszható a vagyonadó.
2009.07.08 07:05Magyar NemzetA napilap egy adószakértőre hivatkozva azt állítja, kijátszható az a passzus, amely szerint a több lakóingatlannal rendelkezőknek valamennyi lakásuk után kell vagyonadót fizetni. A szakértő emlékeztetett arra: azon ingatlan után, amelyben életvitelszerűen él valaki, csak akkor kell adót fizetni, ha az otthon forgalmi értéke harmincmillió forintnál magasabb. A második ingatlan 15 millió forint felett adóköteles, a harmadik és az összes többi után pedig már az első forinttól közterhet kell leróni. Az adót a tulajdonosnak vagy a haszonélvezeti jog jogosultjának kell megfizetni.
Ezek alapján a több ingatlannal bíró családoknak nem kell mást tenniük, minthogy a gyerekek, rokonok javára haszonélvezetet jegyeztetnek be a lakásokra és az érintettek oda is költöznek. Ebben az esetben pedig már az a szabály érvényesül, hogy csak akkor kell vagyonadót fizetni, ha az ingatlan forgalmi értéke 30 millió forintnál több.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06