Igazságosabb lesz a vagyonadóztatás - de kiknek?
Cáfolják, hogy valamennyi ingatlant meg kívánná adóztatni a kormány
Félreértésnek nevezte a pénzügyminiszter, hogy az ingatlanoknál változna az adó alapja, megerősítette, hogy az a forgalmi érték marad.
2009.06.17 09:30MTIIsmét határozottan cáfolta a pénzügyminiszter, hogy valamennyi ingatlant meg kívánná adóztatni a kormány, úgy vélte, hogy a módosító javaslatok elfogadásával igazságosabb lesz a vagyonadóztatás és megerősítette, hogy erről az adónemről nem folytattak külön egyeztetést az IMF-fel, ez az egész a 2010-es intézkedési csomag része. Oszkó Péter az M1 Napkelte című műsorában szerdán kifejtette: bár a Fidesz kijelentette, hogy megszünteti a vagyonadót, ha módja lesz rá, ezt a miniszter ésszerűtlen lépésnek tartaná.
Az, hogy a legnagyobb értékű 200-300 ezer ingatlan adózzon Magyarországon és ebből általános adócsökkentést lehessen végrehajtani, egy jó program, ebből visszatáncolni ésszerűtlen lenne - fogalmazott. A tárca továbbra is 40-50 milliárd forint költségvetési bevétellel számol a vagyonadóból. Félreértésnek nevezte a pénzügyminiszter, hogy az ingatlanoknál változna az adó alapja, megerősítette, hogy az a forgalmi érték marad. Kóka Jánosnak, az SZDSZ frakcióvezetőjének javaslatát, amely már most rögzítené, hogy 2011-től 15 millió forintig szélesítik az alsó szja-kulcs sávját szakmailag helyesnek és a gazdaságot fehérítő lépésnek nevezte.
A távhő áfa-kulcsát illetően azt mondta: ez a 2010-es költségvetés tárgyalásakor körvonalazódik. Az MTI korábban úgy értesült, hogy jövő januártól várhatóan a legalacsonyabb áfa-kulccsal adózik a távhőszolgáltatás. A vízközművek privatizációjáról készített tanulmány összeállításában játszott szerepét illetően Oszkó Péter hangsúlyozta, hogy még 2002-ben ügyvédbojtárként vett részt több elméleti lehetőség elemzésében. Ennek akkor semmi gyakorlati jelentősége nem volt, ma azonban valahogy előkerült, és "összeesküvéselmélet" is született: az, hogy "kezdő ügyvéd korom óta mást sem forgatok a fejemben, mint a vízvagyon privatizációját aszerint a modell szerint".
Szó nincs erről - erősítette meg, és megismételte: ma nem aktuális bárminemű ilyen privatizációs folyamat, ezért a kormány kifejezetten támogatja Fónagy János (Fidesz) javaslatát a vízvagyon tartós állami tulajdonba sorolásáról. A kríziskezelő alapot firtató kérdésre elmondta, hogy a vagyonosoktól várt felajánlásokból konkrét összeggel nem számoltak, és jelezte: ő is tesz felajánlást.
Herczog László szociális és munkaügyi miniszter kedden bejelentette, hogy egymilliárd forintos krízisalap létrehozásáról dönt szerdai ülésén a kormány, a számítások szerint az összeg a leghátrányosabb helyzetű 30 ezer családnak képes egyszeri segítséget nyújtani. A kormány reményei szerint a krízisalap adományokkal is bővülni fog - jelezte kedden Herczog László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


