Minden ingatlan után adót kell majd fizetni
Háromkulcsos lesz a vagyonadó
Háromkulcsos lesz a tervezett vagyonadó: ha eléri a harmincmillió forintot az ingatlan értéke, akkor ezen összeg alatti része is sávosan adózna - tudta meg az MTI kedden szocialista forrásból.
2009.06.16 16:02MTIA hétfő esti frakcióülésen úgy döntött az MSZP, hogy a gazdasági bizottságot kéri meg egy módosító csomag benyújtására. A módosítás szerint 30 millió forintig marad az adómentesség, de ha ezt az összeget eléri az ingatlan értéke, akkor sávosan adózik. A 30 millió forintot meg nem haladó rész után 0,25 százalék, a 30 és 50 millió forint közötti részre 0,35 százalék, míg 50 millió forint felett 0,5 százalék az adókulcs. A szocialisták döntöttek arról is, hogy egy tulajdonosnak minden ingatlana után adót kell majd fizetnie.
Az az ingatlan, amelyben lakik az adózó és nem éri el a 30 millió forintot, továbbra is adómentes lenne, a második ingatlana 15 millió forintig lenne adómentes, harmadik, illetve sokadik ingatlana pedig már az első forinttól adózna. Az MTI információi szerint a magánszemélynek a vagyonadót a személyi jövedelemadó bevallásban, nem magánszemélynek a társasági adóról szóló bevallásban, az evásnak pedig az eva bevallásban kell bevallania az adóév május 20-ig.
Az MTI úgy tudja, hogy továbbra is az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szedné be a vagyonadót, és nem lehetne levonni az szjából; ezt a két javaslatot az SZDSZ szorgalmazta. A vagyonadóból továbbra is 40-50 milliárd forint bevételt várnak. Az MTI információi szerint a módosító javaslatok között szerepel az is, hogy már nem forgalmi érték alapján állapítanák meg az értékhatárokat, hanem települési átlagérték szerint.
Kapcsolódó írások:
- Adózni kell majd a második, harmadik illetve minden további ingatlan után is
- Mérsékelnék a törlesztési nehézségekkel küzdő adósok terheit
- A vagyonadó bevezetését a többség elfogadhatónak tartja
- Várni és sietni is érdemes az áfa miatt
- A Fidesz tiszta vizet öntene a pohárba és tudni szeretné kinek mit ígért a kormány
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


