NAV
Számlagyárat számoltak fel Tatabányán
Az ügyben 43 olyan társaság érintett, amely számlát vásárolt a számlagyártól, így jogtalanul csökkentette a befizetendő áfáját.
2014.12.12 11:35MTI
Tatabányai számlagyárat számoltak fel a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) közép-dunántúli pénzügyi nyomozói, az érintett cégek 110 millió forint adóhiányt okoztak a költségvetésnek - közölte a NAV sajtóreferense pénteken.
H. Göblyös Rita közleménye szerint a Komárom-Esztergom megyei cégláncolat fiktív számlákat bocsátott ki. Az ügyben 43 olyan társaság érintett, amely számlát vásárolt a számlagyártól, így jogtalanul csökkentette a befizetendő áfáját. Volt olyan gazdasági társaság is, amely a fiktív számlát munkahelyteremtő támogatás igénybevételéhez használta fel.
A NAV munkatársai több mint hetven helyszínen tartottak házkutatásokat, könyvelési bizonylatokat és fiktív számlákat foglaltak le. Huszonnégy millió forint értékben ingatlant, gépkocsikat, ékszereket, befektetési aranyat, ezüstöt és készpénzt zároltak.
A számlagyárat irányító elkövetőket és a könyvelőt előzetes letartóztatásba helyezte a Tatabányai Járási Bíróság. A gyanúsítottaknak költségvetési csalás bűntett miatt kell felelniük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


