Vashulladék mellékkeresete
Számlagyártás fémkereskedőknek
Milliárdos tételben gyártották a számlákat országszerte fémkereskedő társaságok számára egy 14 céges számlagyárban. A befogadó cégek tehát csalással akarták csökkenteni a fizetendő társasági- és a különadó összegét könyvelésükben.
2012.07.25 08:55ma.huFémhulladékkal kereskedtek azok a cégek, amelyek vezetőit gyanúsítottként hallgatták ki a NAV pénzügyi nyomozói, miután országosan majdnem negyven helyen tartottak házkutatást, foglaltak le iratokat és egyéb bizonyítékokat. A pénzügyi nyomozók mellett kommandósok és revizorok is közreműködtek a bűnszervezet tagjainak leleplezésében.
Mint kiderült, a fiktív számlák nemcsak az adóminimalizáláshoz kellettek, hanem ahhoz is, hogy a fémhulladékok beszerzését legalizálják. A számlagyár és a kereskedők tranzakcióit jellemezte, hogy a számlák ellenértékének átutalása után a pénzt szinte azonnal kivették és a jutalék levonása után visszaadták a számlák megrendelőinek. Mint az ilyen esetekben mindig, a közreműködő számlázó cégeket külföldieknek, illetve fellelhetetlen illetőknek eladták, helyettük újakat alapítottak.
A hulladékkereskedelemben már évek óta működik a fordított adózás, ezért a bűncselekménnyel okozott kár enyhébb, mintha a számlák levonandó áfát is tartalmaztak volna. A költségvetést feltehetően így is több százmillió forint kár érte, amelyet az akcióban lefoglalt vagyontárgyak értéke ellensúlyoz. Összesen 400 millió forintot érnek az autók, az ingatlanok és az ingóságok, valamint az a készpénz, amit a nyomozók a házkutatások alkalmával lefoglaltak.
A nyomozás adócsalás és csalás, továbbá magánokirat-hamisítás gyanújával folytatódik, egyelőre hárman előzetes letartóztatásban, hatan házi őrizetben maradnak. Az biztos, hogy a fiktív számlák kiállítóinak és befogadóinak is felelniük kell a törvénytelenségekért, és az államkasszát ért kárt meg kell téríteniük. Az adócsalásért 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06