23-an előzetesben
Kávékereskedés, számlagyár - az adóhatóság két bűnszervezetet számolt fel
Egy törvénytelen kávékereskedést és egy számlagyárat számolt fel az adóhatóság. A pénzügyőrök összesen 820 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, ingatlanokat és járműveket, 23 gyanúsított került előzetes letartóztatásba.
2013.01.03 09:47MTISárközi Alexandra - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője - közleménye szerint a két bűnszervezetre ugyanazon a napon csaptak le a NAV munkatársai Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon, 25 helyszínen. Az adóigazgatási szakembereknek sikerült további 130 millió forint visszaigényelt általános forgalmi adó kiutalását megakadályozniuk.
A szóvivő közölte, Dél-Alföldön egy 18 tagú bűnszervezet vezetőjét és tagjait vették őrizetbe, akik látszólag Szlovákiában adtak el kávét, és ezt fiktív számlákkal igazolták. A kávét ugyan elszállították Magyarországról, de rövid időn belül Budapest környéki telepekre fuvarozták vissza, a szállítmány így ismét visszakerült a Pest és Csongrád megyei cégekből álló hálózathoz.
A kiállított fiktív számlák alapján két Csongrád megyei kft. mintegy 750 millió forint áfát igényelt vissza jogosulatlanul. A bűnszervezet vezetőjét, a szervezet tagjait, valamint a fiktív számlák alapján az áfát visszaigénylőket költségvetési csalás bűncselekménye miatt gyanúsítottként hallgatták ki, előzetes letartóztatásban vannak - tette hozzá.
A közép-magyarországi régióban 992 milliós adóhiányt halmoztak fel azok a cégek, amelyek fiktív számlákkal csökkentették fizetendő áfájukat. A szervezet saját fantomcégei állítottak ki hamis számlákat, majd ezeknek megfelelően továbbszámláztak megrendelőiknek.
A hálózat felszámolásában egyszerre száz nyomozó vett részt, a gyanúsítottként kihallgatott 17 emberből öten előzetes letartóztatásban vannak csalás, adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt - olvasható a szóvivői közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
- 12:45 A látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06