Erkölcsi okokból zárták ki a nyilvánosságot
Zárt ajtók mögött tárgyalják Damu Roland erőszakos ügyét
Erkölcsi okokra hivatkozva zárt tárgyalást rendelt el a bíró Damu Roland ma kezdődött erőszakolási perében. Az ítélethirdetésre megnyitják a tárgyalóterem ajtaját.
Damu Roland és Timi vetkőzött, Polyák és Homonnay csótánnyal küzdött
2011.06.16 11:02ma.hu / MTIZárt tárgyalást rendelt el a Damu Roland ellen indított büntetőügyben csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A sorozatszínészt barátnője jelentette fel erőszakos közösülés vádjával, amely miatt közel két hétre előzetes letartóztatásba helyezték.
A Jóban Rosszban egykori Várnagy Elődje az ellene felhozott vádak tisztázására a nyomozati szakaszban még hazugságvizsgálatot is kért, amely nem támasztotta alá Tímea állításait. Eközben viszont a védelem terhelő adatokat talált a nőről, amelyek reményeik szerint alapjaiban rengethették volna meg a nő vallomását.
A bizonytalan bizonyítékok ellenére a nyomozók mégis vádemelési javaslattal adták át az esetet az ügyészségnek, a vádlott és ügyvédje legnagyobb meglepetésére.
Szabó Noémi bírónő a tárgyalás első napján bejelentette: "a nyilvánosságot erkölcsi okból a tárgyalás egészéről kizárja a bíróság". Mint mondta, a tárgyalás résztvevői "semmilyen tájékoztatást a sajtó és senki részére nem adhatnak". Erre a védelem figyelmét külön felhívta azzal az indoklással, hogy a sajtóban már most lehet olvasni a tanúvallomások szó szerinti idézeteit, amelyek "az ügyvéd úrtól származnak".
Elmondta azt is, hogy a zárt tárgyalást a védelem indítványozta. Az ítélethirdetés nyilvános lesz - tette hozzá.
Még több hír Damu Rolandról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06