Mire számítsunk a pénteki Nagy Duettben?

Inkább ne énekelne? Harsányi Levihez rendőröket hívtak

Népszerűsíteni akarták a versenyzők a pénteken induló A Nagy Duett című sztárversenyt, de volt, aki nem aratott osztatlan sikert, Harsányi Leventéhez egyenesen rendőrt hívtak, hogy leállítsák!

Budapest tereit járták A Nagy Duett versenyzői képgaléria

2011.04.07 13:09ma.hu / TV2

A közönséget úgy lehet a legjobban megnyerni, ha kimegyünk közéjük - tartják a sztárok, és ennek jegyében tegnap meg is tették, amit meg kellett tenniük.

A pénteken induló A Nagy Duett című sztárvetélkedő résztvevői párosával felültek egy rózsaszín buszra - csakis az észrevehetőség kedvéért -, és a főváros legforgalmasabb pontjain álltak ki, hogy még a verseny kezdete előtt megmutassák, mi bújt meg a torkukban.

A köréjük gyűlt közönség sem úszta meg, Harsányi Levente, Szekeres Adrienn, SP, Iszak Eszter, Tilla, Tóth Gabi, Bereczki Zoli és Peller Mariann senkit nem kímélt, énekelnie kellett ott kicsinek és nagynak egyaránt.

Ám valaki vagy félreértette a rögtönzött műsort, vagy ennyire nem tetszett neki, amit hallott, mindenesetre egyszercsak megjelentek a rendőrök, hogy elhallgattassák Harsányi Leventét és szépséges partnerét, Szekeres Adriennt.

Szerencsére gyorsan kiderült, hogy van engedélyük az éneklésre, így a tapasztalt énekesnő mellett álló "aszfaltbetyár" legfeljebb a közízlést sérthette, de mi azért bízunk abban, hogy péntek este inkább pozitívan fogunk meglepődni a sztárduók produkcióin!

Tudjon meg még többet A Nagy Duettről!

Fotó: tv2 (További képek a galériában)


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.