Az anya csak a nagyi halálakor tett feljelentést
Kegyetlen: Nagymamáját megölte, anyját és kishúgát megerőszakolta
Édesanyját és 4 éves kishúgát rendszeresen megerőszakolta, nagymamájának pedig a sorozatos ütlegeléseket kellett elviselnie, de végül belehalt a brutalitásba.
2011.02.09 17:29manna.roEmberi ésszel felfoghatatlan esetre derült fény a romániai Brăila megyében: egy 18 éves fiatalember megölte nagymamáját, anyját és négyéves testvérét pedig megerőszakolta.
A rémtetteket az anya hosszú hallgatás után mondta el a rendőrségnek, de csak azt követően, hogy a nagymama belehalt unokája ütlegeléseibe.
A rendőrség korábban már megbüntette a fiatalembert agresszivitása miatt. Az anya panaszolta be a családban tanúsított kegyetlenkedéseiért, a rendőrség el is indította a vizsgálatot az ügyben, a nő azonban kevéssel később visszavonta a feljelentést.
Mint kiderült, fia akkor halálosan megfenyegette.
A fordulópontot a nagymama halála jelentette, aki a kórházban halt bele unokája veréseibe.
Az anya hétfő este pakolt ki a rendőrségnek. Elmondta, fia megerőszakolta, és négyéves testvérét is megbecstelenítette.
Az elkövetőt 29 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Nyolc év után először látogatott Brazíliába Venezuela elnöke
- 0:30 Hosszú szünet után folytatódik a gravitációs hullámok megfigyelése
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:30 NAK-GYSZT: nagy a kereslet a magyar gyógynövények iránt
- 22:30 Orosz Pál: az újabb címvédés és a BL-főtábla a cél az FTC-nél
- 21:30 KSH: az első negyedévben 2,8 százalékkal csökkentek a beruházások
- 20:06 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar katonák bizonyították rátermettségüket
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06