Államosították villájukat, azóta sírkertben laknak
Minden nap Halloween: 16 éve temetőben él a család
Egy Temes megyei családnak minden este Halloween van - 192 hónapja Fény településen az öt tagot számláló család halottakkal kel és fekszik, ugyanis a temetőben lelt otthonra egy 12 négyzetméteres szobában.
2010.11.02 13:29manna.roA Hojdea család gyermekei, a 17 éves V., a 16 éves N. és a 2 éves L. félelem nélkül csintalankodnak a sírok között, nem hat rájuk semmilyen, temetőkkel kapcsolatos babona.
A 36 éves Daniela Hojdea elmondása szerint öt szobás villából kellett kiköltözniük, és öten megosztaniuk egy 12 négyzetméteres szobácskát.
"Tehetős emberek voltunk, jók kijöttünk a szomszédokkal. Emlékszem, hogy egész vagyont adtam azért a házért. Aztán államosították. Néhány hét alatt az utcára kerültünk", magyarázta a feleség.
A hívő családot a település papja segítette, aki hajlékot adott a temetőben. "Most ez a mi házunk. A gyermekek a sírok között játszanak. Nincs ebben semmi szégyellnivaló. Egész egyszerűen megtanultunk túlélni", tette hozzá Daniela Hojdea. A házat másfél méter választja el a sírok sorától.
Ráfutásos karambol a temető oldalában!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06